Az edző nagyon fontos egy sportoló életében, ő az, aki irányt mutat, segít, ha elakadsz, motivál, melletted áll. Mióta Tibivel (az edzőmmel) edzek, nem csak a teljesítményem javult (sokat), hanem a belém fektetett bizalmával erőt ad minden edzéshez, versenyhez. Ez a VTM (Vértes Terep Maraton) esetében is így volt, szombat este kaptam tőle egy e-mailt: "...Holnap egy kalappal a versenyhez :) Okosan, kezdd mérsékelten, ne legyen gond, aztán gyakorold a frissítést, a terepet, a lényeg, hogy ne hajtsd túl magad. EX felső felébe ne menj, de ezt eddig se tettük, úgyhogy ezzel nem lesz gond. Inni igyál sokat, mert meleg van. Még ha hűl is az idő holnapra. Arra figyelj, hogy ne csak vizet, mert akkor felhigítod magad, vagyis az elektrolit háztartásodat. ..." Sokat jelent, hogy odafigyel rám! Köszi Tibi! :)
Vasárnap (verseny napján) az ébredés villámgyors volt: "Baby! Elaludtunk!" - mondta Onur, és mint két gumilabda, kipattantunk az ágyból gondolkodás nélkül. Zuhany, összepakolás, kocsi és már úton is vagyunk!
Pontosan a maratoni távon indulók rajtára érkeztünk meg, a sportcsarnokban vettük át a rajtcsomagot. Mind a ketten félmaraton távon indultunk Onurral, 10 órakor startoltunk a minimaratonosokkal. Nem akartam elől indulni, majdnem a legvégén kezdtük a futást. Az elején E1-ben futottam, óvatosan kerülgetve előztük meg az embereket. Ahogy a terep elkezdett emelkedni, úgy lassultak az emberek, majdnem mindenki sétált, mi óvatosan, lassan kocogva haladtunk felfelé. Az idő nagyon klassz volt, a napocska végig simogatta az arcomat, imádtam! :) Az első lejtőt nem tudtam úgy megfutni, ahogy elképzeltem, de a végére sikerült EX-ig (191-ig) feltolni a pulzusom (lejtőn) és már jött is az első frissítőpont.
Mivel vittem magammal folyadékot és energiagéleket, így nem fordítottam nagy figyelmet a felajánlott sok finomságra a frissítőpontnál, csupán egyetlen cikk almát ettem meg. Rég óta nem ettem, és rájöttem, hogy a savanykás íze mennyire jól tud esni ilyenkor! (Feljegyzés: vigyek magammal az Istria versenyre is). A jó idő, a gyönyörű erdő, a jó fej futók, a kellemes talaj mind-mind egyre feljebb nyomta a kedvem, előre sajnáltam az erdő lakóit, a körülöttünk futókat is, mert tudtam, ennek éneklés lesz a vége... Mi más járhatott volna a fejemben, mint a "Dont's stop me now" www.youtube.com/watch?v=KKny_ia8Fvo , mivel pár napja a nővérem születésnapján kb. 50x hangzott el! Éppen aktuális! ;) A lányok, akiket leelőztünk, megnyugtattak, mennyire jó a hangom, így a kezdődő arcpírt betudtam a futásnak!
A második frissítőpontnál megláttam a leendő almaszeletelőm és közben azon gondolkoztam, hogy már csak 5 km van hátra, mégsem vagyok elfáradva! Ez vajon az elmúlt időszak edzéseinek köszönhető? Vagy az odafigyelt frissítésre? (Vittem magammal 1,5 l folyadékot (víz+iso), illetve 2 energiagél fogyott el (1 óránál és 1:40:00-nél), a két frissítőponton pedig 1-1 cikk savanyú almát ettem.) Vagy annak, hogy nem egyedül futok? (Ugyanis észre vettem, hogy egyedül hajlamos vagyok lassabb tempót választani.) Úgy döntöttem, hogy mind hozzásegített és élvezem tovább a futást!
Szépen tartottam magam E2-ben, hamar kiértünk az erdőből majd egy rövid betonos szakasz után megkaptam az első idei érmemet.
Icebug VTM : 2:10:15, 20.9 km, 428 m+, 43. hely
