Megvan az az érzés, amikor mindennél jobban vágysz valamire és végül megkapod? Velem ez történt hétvégén! :) Tökéletesen telt az egész, közrejátszott az is, hogy vasárnap Tibi (az edzőm) "megajándékozott" a TrainingPeaksben egy terepes edzéssel! Onurnak opcionális futás volt kiírva, így tudtunk együtt futni!

Kitaláltam, ébredés és gyors reggeli után irány a HHH. Pénteken az esti futótechnika edzés után megtudtuk, hogy nem igazán jó még a talaj, Ottó azt ajánlotta, hogy szöges nélkül sehova! Nanehogymár... Persze nekem semmi nem állhat az utamba, de tudtam, hogy Onuron nem terepcipő van, és mikor megláttam, hogy a HHH-hoz közeledve jég borít mindent, elszomorodtam! November eleje óta nem voltam, terepen, csak síkon, a testem és a lelkem is már sír az erdő, az emelkedő, a leejtő, a sár, a kövek, az állatok, a kanyarok, az erdei illatok után... Nem hiszem el! Nem tántorított el a látvány a futástól és Onur is mondta, hogy ha ott akarok futni, ám legyen, de kezdtem belátni, hogy teljes butaság lenne, csak óvatosan pipiskedve csúszkálnánk... Na jó, gyors ötletelés, mi legyen, merre menjünk? János-hegy? Onur feldobta, mi lenne, ha Nagykovácsi lenne a cél, ott tud egy nagyon jó kört és tutira járható az út! Még szerencse, hogy ki se kapcsoltam a biztonsági övet... Gyorsan átkocsikáztunk, és neki is estünk az erdőnek! Tibi nem szabott meg sem időt, sem pulzust, egy igazi ajándék futásnak fogtam fel, becéloztuk az E1 tetjét. Hamar túl is léptük... :D Még az elején odafigyeltünk, hogy azért ne menjünk E2 második felébe, de hamar eljött az idő, mikor nem foglalkoztunk a pulzussal, csak elkezdtük élvezni a futást és egymás társaságát! :)

A talaj egész jó volt, sőt a kezdetleges saras rész hamarosan szárazzá vált, így mindketten kényelmesen tudtunk futni. Persze, hogy nem néztünk rá a térképre, csak neki indultunk az erdőnek, hiszen Onur úgyis tudja az utat.  Azt hiszem. Azt hiszi. Aztán téved. Aztán én is belátom, hogy téved! :D Teljesen hagyatkoztunk a megérzésre, úgy választottuk az irányt, de nem bántam meg! Még így a tél vége ellenére is gyönyörű szépségével fogadott be minket az erdő, még a napocska is megmutatta néha-néha az arcát. Egy lejtős futás közben megmutattam, amit még Diától tanultam az Eged-hegyi futóverseny közben, elkerülhetetlen volt a pocsolyás futás. Teljesen vizes lett a nadrágom. Mondom teljesen. Nem csak az alja.. De úgy érzem a fenekemen is... Ó bakker! De ennyire hogy csaphattam fel magam!? Nah, nem számít, futni attól még tudok... Onurnak is feltűnt, hogy vizesebb vagyok a kelleténél, majd szembesültünk azzal, hogy a feltöltött ivótasakom oldala kilyukadt, gyönyörűen szivárgott át a folyadék a hátamra, lábamra... De jó, hogy az elején járunk! :D Na jó, táska le, tasak ki, vagyis... Óóóó neeeeee... A telefonooooom! Sosem viszek magammal futáshoz telefont... De apa hívott, beszéltünk, nem akartam a kocsiban hagyni, persze, hogy a táskába dobom. 1 liter vízbe fulladt halálra a telefonom. Király... Nincs mit tenni, kiöntöttem a vizet a táskából, hajrá tovább!

Hamar bele is feledkeztem ismét a futásba, nagyon jól esett újra kint lenni! Végre nem városban, végre nem a gáton, végre erdőben! Leejtőkön többet beszélgettünk, őzikéket láttunk, ismerőssel találkoztunk, jól éreztük magunkat. Az úton egy kövesútra érkeztünk, ahol úgy döntöttünk, visszafordulunk majd egy új irányba indultunk el. Közben néha elejtette Onur, hogy ez valószínűleg nem az az út, amire ő gondolt, de sebaj... Nekem így is tökéletes volt! :) Már a 11. km-t is elhagyhattuk, amikor elérkeztünk egy újabb gyanús kereszteződéshez: merre menjünk? :) Hiába volt letöltve az az alkalmazás a telómra, ami az összes turista utat mutatja (beleértve a jelenlegi helyedet is), hiszen nem működött... Nagyjából tudtuk, hogy jobbra van Nagykovácsi, mi azért elindultunk tovább egyenesen.. Ha már csak a távnak kell meglennie, miért ne kalandozzunk!? 
Egy hosszabb szakasz következett, enyhe emelkedő után egy tempós lefutás után olyan völgybe érkeztünk, ahová a hóolvadás miatt az egész hegység sáráradata ragadt be. Meg majdnem mi is! Visszafordulni már nem akartunk akartam, mi bajunk lesz egy kis sártól... Onur hősiesen csúszkálta végig a szakaszt felfelé... Szemben a lefolyó vízzel... Térdig érő sárban... Sima talpú cipőben...  De nem hiszem, hogy ez meghozta a kedvét egy spartan race-hez! :D Kis séta után letértünk az útról, átvágtunk mindenen, felmásztunk egy hegyre és lassan kilyukadtunk a jó útra! :) (Na jó, kicsit közre játszott az is, hogy Onur órája mutatta a kiindulási pontot a mi helyzetünkhöz képest!) Kis idő múlva sikerült elérni azt a pontot is, ahol eredetileg akartunk volna futni... :) Nem baj, jövünk még ide! ;)

Csipog az óra, elértük a kiírt 17 km-t, de már előttünk volt a fák tetején túl Nagykovácsi... A végére a térdem eszembe juttatta, hogy az a műtét nem is olyan rég volt, nehogy már azt gondoljam, csak úgy le lehet futni lazán egy edzést... :)

Imádtam az egészet! Szívem szerint újra futottam volna, de vártak a masszőrök! Legközelebb életképes telefonnal kelünk útra, és akkor képekben is látható lesz a terep!