Egy olyan terepfutó versenyt kerestem, amin a decemberi edzésnek megfelelően és a kutyámmal együtt indulhatok. Így találtam rá erre a nagyon kedves versenyre, a Bakonyi Karácsony terepfutó verseny és teljesítménytúrára. A verseny hetében regisztráltam a 21 km-es távra, lebeszéltem a szervezővel, hogy kutyával indulok és már terveztem is a hétvégémet, hogy minden gördülékeny legyen.

Vasárnap 10 órára értünk Pénzesgyőrbe, ahol még az utolsó utáni pillanatban is át tudtam kérni a nevezésemet a rövidebb (11 km-es) távra, köszönet a szervezőnek, Viktornak ezért! :) Fury miatt döntöttem így, nem akartam még ilyen kölyök korban leterhelni a hosszabb távval, ez is bőven elég neki. Megkaptuk a chipet és a művelődési ház előcsaronkában vártuk a 11 órás startot. Kicsit izgultam, mert Fury a futókkal egyenlőre nincs túl nagy barátságban, de ezt a versenyt tökéletesnek találtam arra, hogy őt is tréningezzem közben, kapja a plusz impulzusokat és gyakorolja az önfegyelmet. Leghátulról indultunk, viszont Fury megállíthatatlan gyorsasága hamar előre lendített minket, így az erdőbe a még egybefüggő futó közösség első harmadában kanyarodtunk be. A rugalmas póráz és Fury cikázó futása eleinte néhány futónak biztosan nem okozott kirobbanó örömet, hiszen könnyedén nem tudott senki elmenni mellettünk. Fury intelligenciájának köszönhetően hamar rávezettem, hogy ő csak előttem futhat és egy oldalon haladjunk.

Amint az út és a társaság ketté vált, akadálytalanul nyargalhattunk. Dombok váltogatták sorozatban egymást, ami roppantul élvezetessé tette a futást. A természet késő őszi arcát mutatta: csúszós sár, színes avar, erdő friss illata, hűvös de napsütéses idő. Tökéletes harmónia fogadott minket.

Egy viszonylag egyenes, zöld fűvel, (vélhetően) traktor által kijárt saras úttal tarkított szakasz után egy hosszabb emelkedő lassított le mindenkit. Ezután visszatért a folyamatosan váltakozó dombos út, nekem kifejezetten kedvemre való volt. A bokámnak annál kevésbé, természetesen most sem úsztam meg bokaficam nélkül... De ez már így a megszokott. :)
Kb. a 8. km körül jártunk, ahol egy futót (és engem is) meglepett/mgijesztett Fury: az előző gazdájával már tanulta a kutyám az őrző-védő feladatokat, amiket kiválóan megtanult. Ennek következtében a minket leelőző férfi karját szerette volna elkapni, szerencsére időben rászóltam és gond nélkül tudtunk tovább futni. Az úrtól nem győztem elnézést kérni, hiszen ő sem számított rá, és így fel sem tudott készülni a felugró kutyára, szerintem nálam is jobban megijedt. Ezek után erősen elgondolkozom, hogy szükségünk van-e a későbbi őrző-védő képzésre. Azt következtettem le, hogy nem tud különbséget tenni a kutyám a pálya munka és a pályán kívüli életben. Inkább egy semmit/senkit nem zsákmánynak és főként nem támadónak néző futótársat szeretnék. Valószínűleg menne együtt a kettő (őrző-védő ugyanakkor higgadt futó), de nekem ez egyenlőre nem tiszta, hogy hogyan. Nagyon hálás vagyok az úrnak, hogy nem problémázott, és futhattunk tovább. Persze mi rossz irányba. :) Szerencsére Máté, akivel a pálya nagy részét együtt futottam, rám kiabált néhány méterről, hogy jobb, ha visszafordulunk.
Egy izgalmas szakaszon úgy éreztem, inkább tájfutáson vagyunk. Kidőlt fákat kerülgetve, mini patakon, csermelyen átugrálva kerestük a helyes utat. Örültem, hogy ezt a részt (sem) egyedül futottam, jobb volt bohóckodni, beszélgetni közben.
A verseny utolsó szakasza lejtő volt végig. Nem eresztettük el teljesen magunkat, mégis meglehetősen jó tempóban futottunk lefelé. Végül együtt érkeztünk be a célba: Fury, Máté és én.

Fotózkodást, finom meleg teázást követően megbeszéltük a sportóráink tulajdonságait, majd a rendezőnek megköszönve a lehetőséget Fury és én már indultunk is haza. Már útközben kaptam messengeren az üzenetet: "gratulálok, te nyertél! Vedd fel a kapcsolatot a szervezővel!" Már megint!? :D A Disznókő futóversenyen se vártam meg az eredmény hirdetést, mégsem tanultam belőle... :D

 Bakonyi Karácsony terepfutó verseny és teljesítménytúra: 1:16:27 12 km, 336 m, 1. (női) helyezés