Vasárnap Visegrádnál a Telgárthy-rétről indítottuk a futást, voltak meglepetések!

Elindultunk a piros jelzésen, az Apátkúti-patak mentén, majd a patakon át. Aztán megint át kellett kelni. Utána ismét! Tisztára úgy éreztem, mintha spartan race edzés lenne! :) Én nagyon élveztem, de Onur nem igazán volt/van ehhez szokva, félénken keresgélte a legkisebb átjárókat. Azt hiszem, még nem áll készen egy spartan versenyre! :) Az egyik átkelésnél lecsúsztam a kőről, benne álltam a vízben, gondoltam na ez is jó lesz, egy szűk félmaratont lefutni tocsogó cipőben...

Néhány vizes kaland után eltávolodtunk a víztől, teljesen magával ragadt az erdő, annyira, hogy fel se tűnt, hogy máris Pilisszentlászlóra értünk. Út közben megint találtam sok olyan erdei házikót, amiben szívesen laknék... De ezzel szerintem nem vagyok egyedül! :) Az eredeti terv alapján Dobogókő lett volna a cél, de egy terepfutó hirtelen érkezése az ellentétes irányból vágyat ébresztett az új út felfedezésére! Akkor jöhet a B terv! Az utat a kék-piros jelzésen folytattuk, egy fincsi emelkedő várt ránk. Elő is kaptam az újonnan vásárolt botomat, hogy gyakoroljak (hiszen már csak egy szűk hónap van hátra a 100 miles of Istria versenyig). Felfelé próbáltam variálni a botok használatát, fogását, gyakoroltam. Futás közben egy kicsit fölös tehernek éreztem (a táskámra rögzítve nehéz tehernek), szoknom kell még! (Közben arra lettem figyelmes, hogy a cipőm abszolút nem vizes, nem csúszik, teljesen kiengedte a vizet! Megint piros pont neki!) Ezen a szakaszon több futó is jött szembe, ez csak erősítette bennem, hogy jól döntöttünk, hogy erre jöttünk! Ahogy felértünk a hegyre egy kis beton, majd jó brutál saras rész váltotta egymást. A Pap-réti erdészháznál ki volt téve egy térkép, de még az is nehezen megközelíthető volt, lápos-iszapos volt minden! Szerencsére nem tartott sokáig az izgi talaj, ahogy ráfordultunk a kék jelzésű útra, egy nagyon gyönyörű szakasz következett! Jó fej kirándulókkal, futókkal találkoztunk, mindenki nagyon kedves és barátságos volt! Pacsi nekik! 

Szebbnél szebb látvány tárult elénk, párszor meg is álltunk 1-2 fotó erejéig! Gyönyörű volt! A legszebb (nekem) a Dunakanyar volt, de a fantasztikus látványt egy brutál kemény lejtő következett, a lejtőszög elég nagy azon a szakaszon! Néhol bele kellett lassítani a leviharzásunkba, egyszer egy óriási kupac lehullott falevél segített benne (ami derékig ért)! :) Sajnos nem volt idő a botot elővenni lefelé, nem is tudom, hogyan fogom tudni használni... Na majd megtanulom! 

Az út vége felé irányt kellett váltani, egy jelöletlen úton folytattuk a futást, hogy a kocsihoz visszakerüljünk (ehhez a Locus Map nevű appot használtuk segítségnek).
Elképesztő futás volt, mesés útvonal, (számomra) közepesen nehéz terep, gyönyörű látnivalók, ajánlom mindenkinek!

Köszi Tibi és Balázs az összeegyeztethető edzésterveket! :)