Pénteken korán eljöttem a munkahelyről és egy laza 6 órás kocsikázás után már a rajtszámot vettem fel Umagban, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy tavalyhoz képest gazdagították a start csomagot: a nagyon (!) jó minőségű póló mellett futó zokni is becsomagolva várt és egy üveg sört is ajándékba kapott mindenki a verseny logojával ellátva.
Este igyekeztem okosan összepakolni a másnapi cuccaimat, a táskámat, a géleket, a vitaminokat és mindent, amit szükségesnek gondoltam. Így reggel már csak annyi volt a dolgom, hogy Furyt kivigyem sétálni, és már irányba is vettem a célt, ahonnan buszok szállították a futókat a startba. A buszra várva vettem észre rég nem látott futó ismerőseimet, akiknek nagyon megörültem! Egy gyors fotó és már indultunk is.
A reggeli hűvös hajnal átfagyasztott mindenkit, hiszen a futáshoz készülve rövidbe öltözött mindenki, max. futó kabátot lehetett látni 1-2 versenyzőn. Nagyon vártuk a 8 órát, hogy végre elinduljunk! Két futó ismerőssel Robival és Sanyival futottam/másztam az első szakaszt. Elég lazára vettük az elejét, figyelve a pulzusra, és arra, hogy élvezzük a gyönyörű tájat.
A 20. km-hez közeledve elköszöntem a fiúktól és kicsit el kezdtem tempósan haladni, tele voltam szokatlanul sok energiával, nem bírtam magammal! :) Motovun városba vezető meredek macskaköves út nem segítette az előre haladást, sokszor beakadt a bot vége a kövek közé.
A frissítőn magamhoz vettem néhány narancsot, és már indultam is lefelé a hegyről. Igyekeztem tartalékolni, tudtam, hogy a következő emelkedő lesz a legkeményebb és az egyre melegebben tűző nap miatt olyan érzésem volt, mintha 40°C lenne, közben egy kedves 19°C volt "csak"... A hegy lábánál tudtam, hogy van egy kút, célba is vettem. Ott nem csak a fejemet dugtam a hideg víz alá, de utolértem két magyar ismerős futót: Balázst és Andrist. Ezen azért voltam igazán meglepődve, mert tudom, hogy mind a ketten sokkal jobb futók nálam. Hárman mentünk neki a meredek napfényes, száraz hegyoldalnak. Eléggé sokat kivett belőlünk az emelkedő, nem nagyon beszélgettünk közben, néma csöndben haladtunk fölfelé egymás után.
A tetejére érve kellett néhány tíz méter, hogy képesek legyünk újra futni. Pár perc után már a következő frissítőn töltöttük fel a kulacsokat és magunkat, nem sokat időzve el is indultunk a kavicsosabb lejtőn. Itt már a táv felénél jártunk, de nem ez járt a fejemben, hanem az utolsó nagyobb emelkedő. Na jó, igazából az utolsó előtti... :) De ha azt nézzük, hogy az utolsó az elenyészőbb, akkor az már nem is ér. :D Szóval irány az "utolsó" hegy. Balázs itt már nem várt minket, Andrissal folytattuk az utat. Az egyik kis faluban ismét tálaltunk egy hűsítő kutat, semmit nem sajnálva toltam a fejem a hideg víz alá. Nagyjából emlékeztem az előttünk váró útra, mégis sikerült kicsit letérni az útról 3 másik sráccal együtt. Plusz 1 km.
Az utolsó előtti frissítőnél Andris már nagyon fájlalta a térdét, így egy kicsivel több időt töltöttünk ott, mint a többin. Döcögősen indultunk el, nem csak a combomnak volt nehéz újra futni a pihenő után, de az egész mellkasom és az oldalam is jelezte, hogy már nem teljesen ésszerű, amit csinálok. Mégse fájt annyira, mint tavaly, nem érkezett a holtpont sem, nem fáradt el az izomzatom, így egy szakasz után Andrist hátra hagyva egyedül folytattam az utolsó 17-18 km-t. A talaj egyre kövesebb volt, de enyhén leejtett, lehetett haladni rajta. Oly annyira, hogy ezen a szakaszon elfelejtettem enni/inni. A cél előtti frissítőnél csak fél percre álltam meg, amíg magamhoz vettem 2 narancs cikket és egy fél banánt és már mentem is, hisz folyadék az előző pontról bőven maradt nálam.
Gyors számolás után megvolt a fejemben, hogy milyen tempóban kell haladnom, hogy meg legyen a 10 óra. Átgondoltam, mikor és mennyit ettem és neki indultam az utolsó, hosszú, sohavégetnemérő szakasznak. A 60. km-ben ettem még egy zselét, és csak az járt a fejemben, hogy ne menjek a tempóm alá. Itt már sokan sétáltak, nekem eszembe nem jutott, hogy jobb lenne sétálva. Ahogy ezen gondolkoztam, az is feltűnt, hogy nincs kikészülve a lábam (se) és teljesen jól bírom. Ejha! Örültem nagyon! Annyira, hogy el kezdtem nézelődni, ami oda vezetett, hogy egy óriási kőbe sikerült egyet hajolnom, esnem és elbúcsúznom néhány körmömtől. Legalább kevesebb a súly! :)
A feltúrt mezőgazdasági föld és a házak közelsége egyre gyorsabb tempóra ösztönzött, mikor csippant az órám: 67. km, boldogan vártam a befutásomat.
100 miles of Istria - Green: 68 km, 2410 m D+, 10:05:38, korcsoport 24. hely, összesített női 33. hely
