Pénteken egy hirtelen felindulásból (mint általában mindig) kitaláltam, hogy a hétvégét az Alacsony-Tátrában akarom/fogom tölteni, és ott kell lennem a Chopok csúcson. Szombaton kicsit későn indultunk el és az izgalmas út miatt késő délután érkeztünk meg, így aznap már csak egy kis körre maradt idő. Túra közben próbáltunk egy ideális tervet kitalálni a vasárnapra, de a hegyi útvonalak többszöri átvizsgálása után sem sikerült fixet kitalálni. Tibi 2 órás terepet írt ki, ami után egy hegymászást is be akartam iktatni. Vagy előtte. Vagy közben... Ráadásul több lehetőség kínálkozott, különböző kanyargós útvonalakon, szívem szerint mindegyiket kiélveztem volna, de nem volt rájuk idő.
Hogy ne kelljen vasárnap is korán kelni, egy késői bő reggeli után feltúráztunk a Verbici tó partján induló sárgán a sedlo Pol'any csúcsra (1837 m). Kb. 1,5 órás út alatt nem hagytuk a hasunkat (sem) megpihenni, hiszen rengeteg málna és áfonya bokor szegélyezte az utat . Mikor marék számra eszed a finomságot, még azt is elfelejted, hogy az előtted álló hegy teteje fekete felhőbe burkolódzott. Ahogy haladtunk fölfelé, a növényzet folyamatosan ritkult, a hegy oldala egyre meredekebbé vált és a szükséges ruhák száma is egyre növekedett. Kezdetben elegendő volt egy felső, de minél magasabban voltunk, egymás után ugrott rám egy újabb felső, majd a futódzseki, de tudtam, hogy a rendes téli futókabátomnak is helye lesz, ha felérünk. Az idő a hegygerincen nem éppen ideális őszi futáshoz való volt, más túrázók beöltözve nagykabátba, sapkába mászkáltak, kicsit furcsán is néztek a mi hiányosabb öltözékünkre. El kezdtünk futni az iszonyat erős oldalszélben, ami az amúgy is magasra felugrott pulzusomnak nem kegyelmezett, nem is tudtam olyan tempóban haladni, amiben szerettem volna. Nem hogy haladni nem tudtam, de levegőhöz is alig jutottam. Pedig fújta az arcomba az ég rendesen! :) Végig kikövezett úton lehetett haladni, ami a hűvös-nedves idő ellenére sem csúszott. Elég hamar elértük a Chopokot (2024 m), de az időjárásra való tekintettel a korábban eltervezett Dumbierig (2043 m) már nem mentünk el.
Egy fincsi meleg menta tea után a kék jelzésen indultunk le a látszólagos télből. Ahogy szakadozott fel a felhőzet, egyre többet lehetett látni az előttünk elterülő hegyekből, egyre többet lehetett hallani tőlem, "de széééép", "úúú de szép!", "azt a hegyet nézd, nem inkább azt!"... Ki is néztem egy kis hívogató csúcsot, ahonnan kémlelni akartam a hegy azon kiközösített, magára hagyott oldalát is, amit máshonnan meg se lát az ember, ahová utak nem visznek és igazából nem is kíváncsiak rá az emberek. Talán azért, mert nem is látják. Nincs is rá esélyük.
A gyönyörködés, mókázás, fotózás, óriás kő mászás, áfonya falás után visszatértünk a kék jelzésre és leindultunk egy meredek, de cikázós úton. A hegy oldalán, a Luková-nál (1660 m) áttértünk a piros jelzésre, így a hegygerinccel párhuzamos lankás úton futottunk tovább egyre zöldebb, egyre erdősebb, egyre áfonyásabb területen. Az út elég szűk volt, derékig értek a zöld növények körben, igazi mesebeli utakon élveztem az egyre melegebb, friss, fenyő illatú levegőt.
Sokszor lemaradtam fotózás miatt, de muszáj volt képeket készítenem, mert nem akartam, hogy csak átszaladjam a hétvégét, hogy rohanva éljem át a hegyek szépségét, meg akartam mindenképp örökíteni, hogy ne csak behunyt szemmel gondoljak rá vissza, hanem vigyorogva nézhessem vissza a képeket. Az eleinte lépcsőzetes, majd könnyű egyenletes erdei szakasz után visszatértünk a korábbi indulós sárgára, és lassan véget is ért a vasárnapi, régóta várt hegyi menet...
Az a helyzet, hogy egy otthoni hosszú edzés komolyabb, ott nincs megállás, nincs kitérő, akkor csak az edzés van, más nem számít. Viszont ha ilyen gyönyörű hegyek közé sikerült eljutni, ellágyul az ember... Az edzésnek nem volt akkora hatása, amilyennek kellett volna lennie, mégis szerintem szükség van ilyen "csalásokra" is, hogy a lélek is megtelítődjön csupa jóval.
Ha kedvet kapsz egy ottani hétvégére, millió szállás lehetőség van a hegy lábánál, közvetelenül a Verbici tó partján is, de akkár 1-2 km-rel lentebb is számos hotel/panzió közül lehet csemegézni. A mi szállásunk a Riverside hotel volt (http://www.riverside.sk/), ahol a konyhát többször is letesztelve meggyőződéssel állítom, hogy még léteznek igazán finom hotelos éttermek! Innen gyalogút vezet a túraútvonalak kiindulópontjaihoz, de kocsival pár perc alatt a sífelvonókhoz lehet érni.
Menjetek! Kiránduljatok! Fussatok! Éljetek!
