Számos ismerősöm bár aktív sportoló mégsem sérült még meg. Bevallom őszintén irigykedek rájuk, hiszen én már gyermekként többször megtapasztaltam, milyen érzés kötőtű segítségével megvakarni  a gipsz alatt rettenetesen viszkető lábat... Hogy most mi vár a lábamra, még pontosan nem tudom, de ami biztos: kényszerpihenő következik.

Múlt hét kedden kezdődött minden: egy combosabb edzést futottam, miközben a lábfejemben történt valami... Valami, amitől nem tudtam tovább normálisan, vagy legalábbis fájdalom mentesen futni. Én sarokra érkezek futás közben, de  hamar átálltam a lábujjhegyen futásra, mert képtelen voltam ránehezedni a teljes lábfejemre. A talpélem kezdett fájni, mintha egy óriási kő szúrta/törte/nyomta volna. Edzés után már a járás sem ment igazán, Tibivel meg is beszéltük, hogy nem edzek, pihentessük, hiszen a hétvégi edzőtábort nem akartam kihagyni. Csütörtökön el is indultam a Tátrába, így a délután utazással telt el, futás nélkül. A péntek délelőtti edzésről nem akartam lemaradni, hiszen olyan ritkán gyűlik így össze az Ensportos futó brigád, ráadásul a Tátrában voltunk, kívánni sem lehetett volna jobbat... Nem volt kérdés, hogy reggel milyen ruhát veszek fel!

 Az edzőtábor első napján (pénteken) 2 edzés volt, délelőtt a rövidebb távon indultam neki a hegyeknek, de sajnos a lábam nem bírta. Ottóval egy hamis kék jelzést követve kb 8. km után döbbentünk rá, hogy itt valami nincs rendben, és a helyes irányba vezető út kíméletlenül megadta a végső döfést a lábamnak. A második edzésen már csak néztem a többieket, ahogy gyakorolják Tibi vezetésével a lejtő megfutását. Mivel továbbra sem tudtam ráállni, ígya futócipőmet másnap is a cipősön kellett hagynom...

Be kellett látnom, hogy hétfőn dokihoz kell mennem, ez már több, mint egy kis valamiféle gyulladás. Mivel nem jutottam be a váci kórházban rendelő ortopéd dokihoz (hetente egyszer, hétfő délutánonként rendel, és az időpontot adó hölgyet sem az empátiájáért szeretik, ha szeretik), így kerestem egy magán dokit. A fájdalom többletenergiát is adott: kedden meló után már ott ültem egy szimpatikus ÉS empatikus szakorvos asztala előtt a betegeknek fenntartott faggató széken. Hosszas beszélgetés, kikérdezés után felálltam és egyből közölte velem: "Ugye tisztában van azzal hogy nagymértékű bokasüllyedése van?" majd a hosszasabb vizsgálat után még odaszúrta: "...csoda, hogy eddig tudott ennyit futni!" Micsoda bíztatás, köszi!

Ahogy a térdeimnél tekergette a lábaimat, gyanúsan összeráncolt szemöldökkel éles pillantást vetett rám és óvatosan megkérdezte: "Nem fáj a térde?" Dehogynem! Persze hogy fáj, hiszen ülőmunkát végzek, egész nap rossz pozícióban van a lábam, hogyne fájna. Vagy... Akkor nem is a széken üléstől fáj? És rávilágítva a helyzetre, megnyomott a közvetlenül térdkalácsom alatt egy pontot, amire a reakcióm nem egy szimpla felszösszenés volt, hanem konkrétan lefordultam a vizsgáló asztalról... És ez nem a műtött térdem volt! Miután szemléltette azt is, hogy mennyire rossz a teljesen lapos cipő a lábnak, és mi történik a lábammal, ha olyat hordok tovább, rátértünk az érkezésem eredeti okára: a lábfejemre. 3 összefüggő problémára azonnal fény derült: a köbcsont megrepedt, a boka külső oldalán a középső szalag megnyúlt (remélhetőleg nem szakadt részlegesen) illetve a lábközépcsontról vélhetően leszakadt egy izom, ami a talpon húzódik a nagylábujjig. Kérte, hogy menjek el a kórházba, csináltassak egy röntgent a lábamról és akkor minden részletre fény derül. Letörten, szomorúan vezettem haza. Az járt a fejemben út közben, hogy eléggé nagy az esély arra, hogy a P85-ön nem fogok tudni elindulni.. Sem a jövőheti versenyen (Disznókő). De szerencsére a doki megnyugtatott, hogy csak átmenetileg kell felfüggeszteni a futást, addig is tudok mást edzeni, csupán ne terheljem a bokám.

Síkságról a hegyre, hegyről az uszodába... 

Szerdán, a reggeli gyógytorna után egy nagyon kedves asszisztens segítségével soron kívül, rendelési idő előtt elkészítették a lábamról a felvételeket, és végül megkaptam az igazolást: "külboka csúcsából lencsényi csontdarabka különváltan helyezkedik el". Egy perces néma csönd...

A magándoki legközelebb jövőhét kedden rendel, akkor beszéljük meg a köveztkező lépéseket, addig rögzítő segíti a lábam.

Jobban örültem volna, ha más élményekről számolhattam volna be a terepfutó edzőtáborról...