Amit eddig gondoltam, hogy tudok a futásról, azt most már bátran állítom, hogy kukába való! Újra kell írnom/gondolnom mindent! Eddig, ha kimentem futni, felvettem a cipőm, elindítottam a zenét, az órámat ráélesítettem a futásra és hajrá. Ahogy jól esett… Persze intervall edzés közben más volt, de azt heti egy alkalommal futottam. Az Ensportnál felnyitották a szemem és leesett az állam a döbbenettől.
Még tavaly egyik nagy futótechnikás internetes keresgélésem során rábukkantam az Ensportra. Felkeltette a figyelmem a teljesítménydiagnosztika, elolvastam, hogy miről szól, rögvest tudtam, hogy nekem meg kell csináltatnom. Aki ismer, tudja, hogy volt egy (na jó, két) térdműtétem és csak a rehabilitáció után szerettem volna megcsináltatni. Még decemberben össze is hozott a sors az Ensporttal, hamar le is beszéltük az időpontot. Odaértem, egy öltözőben belebújtam a futóruhába, és utána elkezdtük: Balázs végezte a vizsgálatot, először részletesen elmondta, mi fog történni (ez nagyon tetszett), majd minden egyes új mérést bemutatott és elmondta, mi miért készül. Elsőként megmértük a súlyomat, magasságomat, vérnyomásomat, majd a testzsír kiszámításához bőrredőt is mért több ponton. A fülcimpámat (elvileg) megcsípte, hogy vért tudjon venni belőle, de semmit nem lehetett érezni. (Ezt is elmagyarázat, hogy azért a fülből vesz vért, mert ez a legérzéketlenebb pont és ennek a leghosszabb a begyógyulási ideje, így futás közben is tud venni mintát.) Ezután egy pulzusmérő mellkaspántot kellett feltennem (ami végig rajtam volt) és egy masszázs ágyon 5 perc pihenő következett. A következő mérés már izgalmasabb volt: egy szondát kellett becsipeszelt orral megfújni először normális erővel, majd kétszer egymást után hirtelen. Mikor végeztünk jött az igazán izgalmas rész: a futás! Balázs elmondta, hogy csak addig tart a mérés, amíg én azt nem mondom, hogy állj (ez azért megmondom őszintén megnyugtató volt). Elsőként 8 km/h-s sebességgel futottam 3 percen keresztül, majd jött 1 perc pihenő (és „vérvétel”->1 pici csepp). Aztán 10 km/h-s futást követett 1 perc pihenővel és így haladtunk felfelé… Mikor 14 km/h-s sebesség vége felé voltam már csak az járt a fejemben, hogy vajon ha megállok, akkor a térdem meg fog-e fájdulni, vagy be fog-e dagadni… Miközben ezen gondolkoztam, Balázs rákérdezett, hogy menni fog-e a következő szint, és inkább úgy döntöttem, hogy álljunk meg. Tudtam, hogy többet is bírnék, de nem mertem. Itt egy kicsit bántam, hogy megálltam, mivel azt hittem az a cél, hogy a totálisat kifussam magamból, és attól tartottam, hogy befolyásolni fogja az eredményeimet. Mint utólag kiderült, azok akkor sem változtak volna, ha tovább futok… Szóval jött még egy 5 perces pihenő, vérnyomásmérés, és mehettem is zuhanyozni. Mialatt felfrissítettem magam és visszaöltöztem utcai ruhába, Balázs el is készítette a vizsgálati eredményeket. Ez után jött a fekete leves!
Kíváncsian ültem le a számítógép elé, igazából azt tudtam csak, hogy ez a 9 oldalas leírás fogja meghatározni a következő hetek/hónapok edzését. De ettől sokkal többet kaptam! Mindenre fény derült! Még a gondolataimra is! És ez nem vicc… Az első 5 perces nyugalmi állapotban végzett mérés alapján kiderült, hogy hiába feküdtem 5 percen keresztül, a valós pihenési időm az 1 perc volt csupán, a többi időben a „szimpatikus idegrendszer” működött, ami a stresszért, izgulásért, rossz alvásért felelős. Na itt vettem az első nagy levegőt… Persze, szóbeszéd, hogy minden fejben dől el… Miután elvégeztem az agykontrollt, ez nem csak egyértelművé, hanem teljesen elfogadottá, alap és irányítható elméletté alakult át bennem. Na de hogy a sportra is kihatása legyen, nem gondoltam volna… A diagramm, számok alapján, ha tényleg fejlődni akarok, IGAZÁBÓL ki kell pihennem magam és el kell engednem mindent. De mégis hogy vegyen ki „szabit” az ember az életéből? Valahogy csak megtalálom a módját! Visszatérve a teszthez: a légzésemmel nem volt semmi gond (pedig én itt vártam volna a nagy gázt, mert nem tudok normálisan levegőt venni futás közben)… És jött a másik nagy ledöbbenés: a futás elemzése. Itt több diagram mutat több információt, de volt egy olyan egyenes, ami a laktát változását mutatta. Mégis mi az a laktát? Azt hittem azt nézzük, hogy mennyire bírok futni!? Mint kiderült, igen, azt mértük… :) Na de akkor hogy is van ez? Mi micsoda?
A test futás közben 2 helyről nyerhet energiát: zsírból és szénhidrátból. A teszt segítségével meg tudtuk határozni, hogy az én testemnek hol a „laktát küszöbe”, azaz hol kezd inkább szénhidrátból erőt nyerni. Na jó, ezt is tudjuk, de mit tudok vele kezdeni, mire jó ez az infó? :) Ezt is elmondta a Balázs: a zsír a szénhidrátoknál hatékonyabb energiakészlet, nem csak több energiát lehet belőle nyerni, hanem több időn keresztül lehet mozogni, hiszen a szénhidrátraktár véges. Tehát ha hosszú távon akarok futni, meg kell tanítanom a testem, hogy főként a zsírból nyerje az energiát, hiszen akkor több időn keresztül fogja bírni a szervezetem. Persze ez nem azt jelenti, hogy CSAK a zsírból vagy CSAK a szénhidrátból lesz energiám, egyszerre mindkettőt igénybe veszi, ezért (is) nagyon fontos a szénhidrátok pótlása, hiszen nem hagyhatjuk, hogy kiürüljön. Jelenleg nekem nagyon kevés ideig használja a zsírt energiaforrásként, ez lesz a legfőbb feladat, hogy megváltoztassuk. A teszt kimutatta, hogy melyik pulzustartományból milyen energiaforrást használ a testem! (Legalább már tudom, miért nézik a futók a pulzust, eddig olyan ismeretlen fogalomként gondoltam rá, ami számomra „fölösleges”, közben annyira azért mégse!) Átbeszéltük a regenerációmat is, de a végén az összefoglaló értékelési táblázatból is nyilvánvalóvá vált: brutál alacsony az aerob (azaz a laktát) küszöböm… Azt hiszem feladtam a leckét nem csak magamnak, de az edzőmnek, Tibinek is! Innen szép nyerni! ;)
Erősen ajánlom MINDEN futónak ezt a tesztet, annak is, aki még a futócipőjét sem vette meg, de annak is, aki a maratonon már túl van… Ha én ezt hamarabb tudtam volna, nem lett volna fölösleges 2 évnyi futás! A versenyzőknek abszolút kötelezővé tenném, ezek a tesztek nélkül az edzések értelmetlenek, hiszen ha nem tudja, hogy „hol a határ”, akkor mit és hogyan akar fejleszteni bárki? :) Hülye kérdés nincs, mindenre kapsz választ és full profi a csapat! Ha kell, rajtuk keresztül még edződ is lehet (anélkül, hogy Pesten élnél) és hidd el, ez nem luxus! Ez logikus és tudatos! Élj Te is így!
Ági