Számomra elképzelhetetlen az élet zene nélkül. Szól zuhanyzáskor, az irodában, kocsiban, este teázás közben, miközben az ablakot takarítom anyáéknál... Szóval mindig. A zene függ a hangulatomtól, a napszaktól, a tevékenységtől, így igazából szinte minden féle zenét hallgatok. Korábban a futást sem tudtam volna elképzelni zene nélkül, ezért is vettem anno olyan sportórát, ami képes volt zene lejátszására is. Felöltöztem, betettem a fülest, és ahogy kiértem a ház elé, már indítottam is a zenét. Ez így ment egészen addig, amíg el nem kezdtem edzővel futni. Na, nem azért, mert ő nem engedte, hanem egyszerűen elhagytam... Hogy miért?

Nem életrajzot szeretnék róla írni, hiszen nem is tudnék. Annyira nem ismerem. Sőt... Igazán keveset tudok róla. Azt viszont tudom, milyen vele a közös munka és milyen rossz volt nélküle. Kicsit mesélek az edzőmről, Szilágyi Tibiről, aki átvette a lelkiismeretem szerepét. :)　

Számos ismerősöm bár aktív sportoló mégsem sérült még meg. Bevallom őszintén irigykedek rájuk, hiszen én már gyermekként többször megtapasztaltam, milyen érzés kötőtű segítségével megvakarni  a gipsz alatt rettenetesen viszkető lábat... Hogy most mi vár a lábamra, még pontosan nem tudom, de ami biztos: kényszerpihenő következik.

Pénteken egy hirtelen felindulásból (mint általában mindig) kitaláltam, hogy a hétvégét az Alacsony-Tátrában akarom/fogom tölteni, és ott kell lennem a Chopok csúcson. Szombaton kicsit későn indultunk el és az izgalmas út miatt késő délután érkeztünk meg, így aznap már csak egy kis körre maradt idő. Túra közben próbáltunk egy ideális tervet kitalálni a vasárnapra, de a hegyi útvonalak többszöri átvizsgálása után sem sikerült fixet kitalálni. Tibi 2 órás terepet írt ki, ami után egy hegymászást is be akartam iktatni. Vagy előtte. Vagy közben... Ráadásul több lehetőség kínálkozott, különböző kanyargós útvonalakon, szívem szerint mindegyiket kiélveztem volna, de nem volt rájuk idő.

Az elmúlt néhány hétben a hétfői pihenőnapot egy fincsi hétindító intervall edzés követett, ez mai napon sem volt másképp. A 04:13-as ébresztőm nem a megszokott, simogató hangon keltett, hanem a nem megfelelő beállításnak köszönhetően egy ágyból hirtelen kiugrasztós zajra sikerült ébredni. Jó reggelt! Gyors mosakodás, villámgyors öltzés és a fejlámpát már a lépcsőházban húztam magamra. Tegnap próbáltam egy rekortán pályát találni itt Vácon a mai edzéshez, de sajnos csak akkor használhatnám, ha belépnék az itteni egyesületbe... Így maradt az új kedvenc órám megfelelő beállítása és már indultam is...

Szinte minden kezdő futónál az első néhány edzés alkalmával előjönnek boka-térd-derék fájdalmak. Ez "normális", hiszen a testünk egy addig idegen terhelést kap, amihez hozzá kell szoknia (ezért is kell okosan, a fokozatosság elvét betartva futni). Ugyanakkor van, amikor később jönnek elő problémák. Sokat olvasom a fórumokon, hogy mindenki tanácsot kér, kihez forduljon, mi lehet a baja, mi mitől fájhat. Egy olyan idegen, ami kitudjahány km-rel arrébb ül egy monitor előtt nem fogja tudni megmondani, hogy mi bajod lehet... Ha nagy a gáz, tényleg orvoshoz kell fordulni! De nem feltétlenül kell megvárni ezt a pontot! Sőt... Érdemes előre gondolkozni és megelőzni a bajt! A futást ki kell(ene) egészíteni más mozgással is....　

Az útvonal Landmannalaugar és Pórsmörk között fekszik, 55 km hosszú, nagyjából 2200 m szintemelkedésre lehet számítani. Meg hóra, sárra, megkövesedett lávára, fekete sivatagra, jéghideg folyókra, csúszós hegyoldalakra és végtelen gyönyörű hegységekre! 3-5 naposra szokták tervezni az utat, nekem 1,5 alatt sikerült megcsinálnom. Végre eljutottam Izlandra.

 A hatalmas sziklák éles széleinek hegyes körmei minden figyelmem lekötötték. Nem engedték, hogy gyönyörködjek a hegyekben, a kékes-zöld tavakban. Mégis eufórikus állapotban a többiekkel együtt kerestük lehajtott fejjel, előre dőlve és néma csöndben a stabilnak tűnő köveket. Nem lehetett mást hallani, csak a lihegést, a versenyzők  épéseitől megmozduló köveket, a botok hegyének csattanását a kövek felületén... Ez volt a Grossglockner Trail-en.

Egy teljes hónap van most két versenyem között, így újra jut idő rendesen edzeni! Először nagyon nehezen lendültem bele, egy kicsit megnyújtottam a Dolomiti verseny utáni regenerációs időszakot, de a következő héttől Tibi (az edzőm) nem csak átmozgatást írt ki, hanem kőkeményen meg is dolgoztat(ott).

Minden futáskor pulzuskontroll alapján edzek: januárban megcsináltattam a teljesítménydiagnosztikát az Ensportnál és ott tudtam meg a pulzus zónáim határait. 

Amikor decemberben összeállítottam az idei versenynaptáramat, nem sejtettem, mi vár ezen a versenyen. Talán jobb is!